Kutyák és más állatok

egy pár állatról találsz képeket,leirást,és ez nem nevelde!!

 

Alaposan átrágtuk magunkat a kutyatartás összes csínyján-bínján, ezért elérkezett az idő, hogy a kutyafajtákról is többet megtudjunk. Így még könnyebb lesz eldönteni, hogy melyik fajta mellett döntsünk, melyik illik leginkább abba a környezetbe, melyben élünk. Ma az airedale terrieren a sor!

 

A Kutya-világ sorozat egészen mostanáig a kutya tartásával, nevelésével, gyógyításával, ápolásával stb. foglalkozott, s most, hogy szinte mindent tudunk, amit tudnunk kell ahhoz, hogy alkalmasak legyünk a kutyatartásra, elkanyarodunk az eddigi témától, és belekezdünk a fajták ismertetésébe. Így próbálunk meg segíteni abban, hogy kiválaszd a számodra legmegfelelőbb négylábút.
A sort egy nagyon nemes, méltóságteljes, valamint tekintélyt parancsoló kutyával, a terrierek királyával, az airedale terrierrel kezdjük.

 

 

Az airedale terrier származása

Az airedale terrier ma már 100 éves múlttal rendelkezik, akkor történt ugyanis, hogy az angliai Yorkshire grófságban szükség volt egy olyan kutyára, amelyik az összes ott adódó feladat elvégzésére alkalmas lenne. A feladatokat a környezet sajátosságai szabták meg. Olyan kutya kellett, melyet nyugodtan alkalmazhattak bármilyen célra, mely egyaránt volt kiváló vadász vízen és szárazon, a fácán mellett megfogja a patkányt is, vagy akár képes marhát terelni. Az ott élő kutyák, persze nem rendelkeztek ezekkel a képességekkel, sem pedig egységes külsővel, így ki kellett alakítani egy olyan fajtát, mely mindkét szempontnak megfelel.

 

 

Így született meg az airedale, amit akkoriban "working terriernek" is neveztek. A lényeg tehát: az airedale terriert Angliában, Yorkshire környékén, pontosabban az Airedale völgyében tenyésztették ki (innen a neve is), a fekete terrier, az ír-, a welsh- és a foxterrier, valamint a vidravadász kutya (Otterhound) keresztezése révén. Eredetileg őt is vidravadászatra használták. Talán a legsokoldalúbb terrier, hiszen szőrmés és szárnyas állatok vadászatára tenyésztették, elboldogul azonban földön és vízben, ugyanakkor remek patkányfogó-, juhász-, rendőr- és vakvezető kutya, az első világháborúban pedig hírvivőként és őrként is használták.

 

 

Az airedale terrier leírása

Az airedale a terrierek közül a legnagyobb, ezért is nevezik a terrierek királyának. Erőteljes felépítésű, elegáns megjelenésű, harmonikus mozgású állat. Füle előrebicsaklik. Szeme kicsi, sötétbarna. Nyaka hosszú, izmos, háta egyenes, feszes, ágyéka rövid.

 

 

airedale terrier kölyök
airedale terrier kölyök

 

Középnagy, sportos, temperamentumos, állandóan vidám és vállalkozó szellemű kutya. Szőrzete drótos, durva tapintású, enyhén hullámos, fekete, fényes nyereggel és vörösesbarna szőrzettel a fejen, mellkason és a végtagokon. Az airedale terrier nem vedlik, de szőrzetét rendszeresen trimmelni kell. Mérete marmagasságban mérve a kanok esetében 58-61 cm, míg a szukáknál 56-58 cm. Súlya 22-23 kg átlagosan, és a szukák 5-10 kölyköt hoznak a világra. Napi táplálékigénye a súlyához viszonyítva 1365 g naponta. Viszonylag egészséges fajta, 12-14 évig élvezhetjük a társaságát.

 

Az airedale tulajdonságai

Ez a kutya kifejezetten családcentrikus és gyerekszerető, s bár az idegenekkel szemben úgy viselkedik, mintha azok ott sem lennének, a családot, amelyhez tartozik, imádja.

 

 

4 és fél hónapos airedale kölyök



Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. NAGY GÁZSZERVIZ KFT. Kazánjavítás, gázszerviz, gázszerelés 06204260249

► Gázkazánjavítás, karbantartás, cirkószerviz, gázszerviz és gázszerelés rövid határidővel Fejér megyében és Érden. Hivatalos márkaszerviz.

kazandoki.hupont.hu

2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

3. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -

kisteherauto-berles.hupont.hu

4. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron

kisbusz-berles.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

2. Stabil Sped Kft. Iratmegsemmisítés - hulladékkezelés

► Csomagolási hulladékok gyűjtése, kezelése, felvásárlás. Stabilan, megbízhatóan.

hulladekpapir.hupont.hu

3. Szállás a Mátrában: Parádsasvári Fakuckóban

► Aprócska faház a Mátrában romantikus pihenéshez! Legyen a vendégünk, élvezze a pihenést dézsafürdős Fakuckónkban ! Kérje ajánlatunkat: +36209179246

fakucko.hupont.hu

4. GreenSys Electric Kft. - Napelem rendszerek

► Napelem rendszerek teljes körű kivitelezése, telepítése

napelemrendszerek.hupont.hu

5. DaoYin gerinctorna

► ~ GERINCTERÁPIA a gerincfájdalmakra, gerincbetegségekre, megelőzés céljából is ~ REFORMA STÚDIÓ ~ Budakalász ~ Kőbányai út 1. ~ Kedden 10:30 -12:00

gerinctorna.hupont.hu

6. Lengyel nyelv Szegeden

► Lengyel nyelv - online is

lengyeloktatas.hupont.hu

7. BOWDENEK kézifék,kuplung,váltó - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW kézifékbowden, gázbowden, váltóbowden, kuplungbowden

kezifek-valto-bowdenek.hupont.hu

8. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

drelizabethblackburn.hupont.hu

9. Cold House

► Hidegtálak, szendvicsek, saláták, egyéb hidegkonyhai termékek készítése felsőfokon

coldhouse.hupont.hu

10. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

11. Book A Removalist

► Book A Removalist helps you compare and book trusted movers in minutes. Get free quotes from top-rated moving companies for hassle-free removals.

bookaremovalist.hupont.hu

12. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

milenia.hupont.hu

13. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

14. Villanyszerelő Kecskemét

► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145

villanyszakik.hupont.hu

15. MO-VA AUTÓSISKOLA BT.

► Székhely: Tamási, Hársfa u. 34. Oktató terem: Tamási, Dózsa u. 39. / Tel: 06-30/937-2860

movabt.hupont.hu

16. iszonyú jó képek!

► sok kép minden állatrol!

szep-mesek.hupont.hu

17. Vagyonvédelem, objektumvédelem, személyvédelem Magyarországon

► Személy-, objektum- és vagyonvédelem, hogy nyugodtan aludjon: Darius vagyonvédelem 06 30 585-0409

avagyonvedelem.hupont.hu

18. Körös-parti nyaraló

► Békésszentandráson a Kákafoki-holtágon teljesen felszerelt vízparti nyaraló kiadó.

korospartnyaralo.hupont.hu

19. Minden ami szórakozás! Sztárok, sorozatok, filmek, képek, viccek, idézetek

► INTERNETES PÉNZKERESÉSI LEHETŐSÉGEK!!! Egy klikkelést megér!

minden-ami-szorakozas.hupont.hu

20. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

21. Punjab Tanoori Indiai Étterem

► Üdvözöljük a Punjab Tandoori Inidai Étterem weboldalán. Az éttermet egy lelkes házaspár hozta létre azzal a céllal, hogy Budapestre varázsolják India autentikus ízeit.Látogasson el hozzánk, és élje át az indiai ízek varázsát családias környezetben.

indiaietterem.hupont.hu

22. A teljes élet lehetősége...

► WHO filozófia: az ember tudatosan felismert választása,mely az egészséges életmód és a teljes egészség mellett szól.

egyensuly-vitamin.hupont.hu

23. MAGYAR CSATORNÁK ÉLŐBEN ONLINE TV

► Ingyenes online tv-s oldal,kattintsatok rá MEGÉRI!!!!!

magyar-csatornak.hupont.hu

24. Okleveles építészmérnök, belsőépítész tervező! Budapest összes kerületében.

► Budapest összes kerület. Budapesten minden kerületben (I, II,III, IV,V,VI,VII, X,XII, XIII, XIV, XVI, XVII,XVIII stb. és Pest vonzáskörzetében is Pl. Fót, Csömör, Gödöllő,Veresegyház stb.. vállalok tervezést, tervrajz készítést, engedélyeztetést.

epiteszmernok-xv.hupont.hu

25. EZER RECEPT EGY HELYEN

► Naponta frissülő internetes – online - magazin, melyben szó esik ismert, és kevésbé ismert emberekről, tájakról, városokról, eseményekről, humorral, zenével, gasztronómiával fűszerezve. Mindezt megtalálod egy helyen, az Új Gastrovat Magazinban

ezerreceptegyhelyen.hupont.hu

26. JOY&CO KUTYÁS KÖZPONT-suli és panzió

► Képzett kutya áldás nekünk, hátha még nyaralhatunk is kedvencünk nélkül, az maga a mennyország... De kutya nélkül nem érdemes élni, a mennyben sem!!!

joy-co-kutyalskola-panzlo.hupont.hu

27. EREDETVIZSGA Miskolc, Soltész N. K. 108. Telefonszám: 06-30/239-2954

► Műhelyem a Belvároshoz közel, a jól megközelíthető helyen található, a vállalkozók utcájában.

eredetvizsgamiskolc.hupont.hu

28. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199

szervizkozpont.hupont.hu

29. RÓKAHEGYI GÖRÖGKATOLIKUS TEMPLOM

► A sóstóhegyi paróchiához tartozó Szent István-templom honlapja

rokahegyitemplom.hupont.hu

30. Gyönyörű, festett mandalák

► Energetizáló, festett mandalák, amelyek lendületet adnak és segítenek céljaid elérésében. Hangulatossá teszik a környezetet, gyógyító erejük van. Mindig új erőt nyerhetsz, ha ránézel. Adhatod ajándékba, vagy lehet a sajátod.

mandalakeszites.hupont.hu

31. ACPC actual personal computer shop

► Számítástechnikai , Digitális fotó, Audio-vizuális Termékek Webáruháza

acpc.hupont.hu

32. DJ Kokalo

► Itt tudod meg nézni a DJ cuccok (Hifi,Keverő,Végfok,Lejátszó,Hangfalak STB) tulajdonságait ,árait és egyéb dolgokat.

djkokalo.hupont.hu

33. Piroska Transport Tüzép 06 /20/ 9 412 922

► Tisztelt Vásárlóink a Piroska Transport Kft azaz a Piroska kő telep, mely a 32 - út mellett a Nagysándor József út és a Thököly úti körforgalom után Zagyvarékas irányában helyezkedik el, az építőanyag áremelések ellenére sem emelte árait.

piroskatrans.hupont.hu

34. Pepi Rezidencia:D

► itt Pepiről szól mindenxd

pepi.hupont.hu

35. Miley-Hannah

► Tudj meg többet Mileyról

miley-hannah-fann.hupont.hu

36. Bárdudvarnok bemutatása, turisztikai és kulturális programok

► Ha szeretnél pihenni, sok érdekességet megismerni látogass el Bárdudvarnok környékére

bardudvarnok.hupont.hu

37. Józsa Gyógypont Mátészalkán EGYEDÜLÁLLÓ természetgyógyászati módszer.

► Minden állapotfelmérés, tartalmaz egy INGYEN kezelést ! Nyitvatartás: Hétfőtől- Péntekig 8h-20h; Tel: 06-20-917-28-33

jozsagyogypont.hupont.hu

38. Orosz Ferenc

► Magamról, hobbiról, barátaimról, nosztalgiáról, tárgyaimról...

ofk.hupont.hu

39. sztarok-kepek-divat.hupont.hu

► sztárok,divat,képek,hírek

sztarok-kepek-divat.hupont.hu

40. Minden, ami gyógynövény

► Gyógyulj a természet erejével! Minden betegségre van gyógyír! Őseink tudták, hogy kell. Az ősi tudás van minden kezelésemben.

humanterapia.hupont.hu

41. Zsuzsi és Enci madárpókos oldala

► "Vonzanak az egzotikus állatok? Akkor legyen madárpókod!"

madarpokok.hupont.hu

42. Pedikűr Budapest

► Nagy gyakorlattal rendelkező gyógypedikűrös és pedikűrös Budapest területén és környékén várja a hívását. 06 70 536 2307

pedikurbudapest.hupont.hu

43. A tavasz nemcsak a természet újjászületésének időszaka

► Ilyenkor vesszük elő a legmélyebb fiókokat, pucoljuk ki a szekrények tetejét, mossuk meg az ablakokat, és hozzuk rendbe otthonunk minden zegzugát

kaucionelkulberlesfriss.hupont.hu

44. NAGY GÁZSZERVIZ KFT. Kazánjavítás, gázszerviz, gázszerelés 06204260249

► Gázkazánjavítás, karbantartás, cirkószerviz, gázszerviz és gázszerelés rövid határidővel Fejér megyében és Érden. Hivatalos márkaszerviz.

kazandoki.hupont.hu

45. Ágyi poloska irtás Budapesten – Száraz gőzzel - 06-30-29-666-27

► Professzionális ágyi poloska irtás Budapesten és országosan, 180°C-os száraz gőz technológiával. Vegyszermentesen pusztítjuk el a poloskákat és petéiket minden életfázisban. Gyors kiszállás, diszkrét munkavégzés, hatékony és biztonságos megoldás.

agyipoloskairtasgozzel.hupont.hu

46. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

harrisoncole.hupont.hu

47. Autóbérlés Budapest, autókölcsönző

► Autóbérlés, autókölcsönző Budapest és vonzáskörzetében. Nagy választék, gyors kiszolgálás, kedvező árak. Bérautó már napi 3000,-Ft-tól.

autoberlesbudapest.hupont.hu

48. Loobelt MOTOR

► ---Használt robogók, Kis- és Nagymotorok; Új és használt alkatrészek; ------------------------------Kiegészítők; Motoros ruházat--------------------------------------------------4405 Nyíregyháza, Kállói út 105.------------------------06 30\2616 044

loobeltmotor.hupont.hu

49. Autó belső takarítása lépésről lépésre

► Az autó nem csupán közlekedési eszköz, sokan második otthonukként tekintenek rá. A mindennapi használat során azonban a jármű belső tere rengeteg szennyeződésnek van kitéve

kaucionelkuliberles.hupont.hu

50. Ha mégis kauciót kell fizetned, a legfontosabb

► A kárpittisztítás kaució nélkül bérlés lehetősége nem mindenhol elérhető, de érdemes utánajárni, mert jelentős könnyebbséget jelenthet, különösen ha rendszeresen bérelsz.

frissillatotthon.hupont.hu

51. Eredetiségvizsgálat hétvégén felár nélkül! 06 70 242 9575

► Hétvégén vásárol autót?Hétköznap nem ér rá?Az eredetiségvizsgálat hétvégén is megoldható II.kerületi telephelyünkön!

eredetvizsgalat-hetvegen.hupont.hu

52. ALBÁNIA KIRÁNDULÁSOK magyarul

► Fakultatív programokkal várlak benneteket az Adria partján Qerretben. 6-8 fős csapatok előnyben! Kiscsoportos,baráti,családi kirándulások mellett modern, minőségi 2-3-4-5-6 fős apartmanok szállásfoglalásában is szívesen segítek.

albaniakirandulasok.hupont.hu

53. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

dfghyjfgjjfg.hupont.hu

54. otthonod profi módon ragyogjon anélkül, hogy drága gépeket kellene vásároln

► Azonban sokan megfeledkeznek arról, hogy a bérlési folyamat nem ér véget a takarítással. A gép visszavitele legalább annyira fontos lépés, mint maga a használat, és ha nem figyelsz oda, könnyen plusz költségekbe verheted magad.

kanapekhatekonytisztitasa.hupont.hu

55. Hobbyból pénzt keresni?

► internetes munkák gyöngyszemei

globaldomains.hupont.hu

56. Ez egy régi honlapunk, tekintse meg másik weboldalunkat nagyobb kínálattal:

► www.lampaalkatreszek.hu

lampaalkatreszek.hupont.hu

57. ÁGNES APARTMAN

► Közvetlen vízparti szálláshely Balatonbogláron, ingyenes parkolóval, az udvarból nyíló szabadstranddal, klimatizált hálóterekkel. A teraszról és a lakóterekből látható balatoni panorámával

apartmanagnes.hupont.hu

58. Szélvédő Javítás Szegeden a Napfény Parkban

► Szélvédő Javítás és tanácsadás esetleg csere 06706255655

szelvedosnapfenypark.hupont.hu

59. TH Sped Kft.

► Cégünk modern és dinamikus szállítmányozási megoldásokat kínál belföldön és nemzetközi viszonylatban egyaránt. Gyorsan reagálunk, rugalmasan alkalmazkodunk, és minden szállítmányt úgy kezelünk, mintha a sajátunk lenne.

thspedkft.hupont.hu

60. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

crystalfisher.hupont.hu

61. Kútfúrás csepel-sziget és környéke

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

kutfuras-csepel-sziget.hupont.hu

62. Szag-és Páraelszívó szerelés, javítás +36 20 988 4170

► Amennyiben Önnek is fontos az egészség valamint a tisztaság tegye meg az első lépést a mindig friss levegőért otthonában.

szagelszivo.hupont.hu

63. Bio

► About

dominikwitkowski.hupont.hu

64. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

delafernanda.hupont.hu

65. Csikós Vendégházak

► Apartmanok, vendégházak, szállás ajánlatok Zamárdiban, és környékén

csikosvendeghaz.hupont.hu

66. JAMESHOLLOWAY

► I“Essays on strategy, culture, technology, and creative thinking. Clear analysis, originde írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

jamesholloway.hupont.hu

67. Opel alkatrészek és szervíz Miskolcon

► Márkafüggelten autóalkatrész és szerviz

topel.hupont.hu

68. AUTÓMENTÉS ÉS NEMZETKÖZI AUTÓSZÁLLÍTÁS

► Bartha Viktor: +36 70 638 8465

automentesbartha.hupont.hu

69. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL

► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.

nemszamit.hupont.hu

70. ....

► ..

tzutzu.hupont.hu

71. GODIMENTO CAFÉ

► Semiramis kávéval szebb a nap! A Boráros téri Duna Ház 1. emeletén található kávézónk célja, hogy Ön nyugodt és múlt századi hangulatot idéző környezetben élvezhesse a kávézás pillanatait.

godimento.hupont.hu

72. CENTRUM GUMISZERVIZ KÖRMEND AKCIÓS GUMIK.

► Új nyári gumik /Trcmax -Kumho/- használt nyári gumik, új téli gumik, téli gumik. SZUPER ÁRAS ÚJ NYÁRI GUMIK.

centrumgumiszervizkormend.hupont.hu

73. Hogyan maradjunk talpon?!

► Borzalmas depressziósan élni hétköznapjaimat! Apró léptekkel leküzdeni a pánik félelmet! "Haladj az útirányod szerint!"

del-fin.hupont.hu

74. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

fiwfan.hupont.hu

75. SZEDD MAGAD SZOB Dunakanyar

► Gyümölcseink: ŐSZIBARACK, SÁRGABARACK, KÖRTE, ALMA, cseresznye, meggy, KAJSZIBARACK. Gyümölcsös a Dunakanyarban SZOBon, BUDAPESTtől 50 km-re Északra.

szeddmagad.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 10
Heti: 36
Havi: 110
Össz.: 64 958

Látogatottság növelés
Oldal: kutyafajta:terierr
Kutyák és más állatok - © 2008 - 2026 - kutyulanevelde.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »